A Földközi-tenger partján, egy régi város kövein sétálsz. Körülötted mindenki fényképez, az idegenvezető lelkesen mondja a tudnivalókat a több ezer éves helyről, de te már rég kizártad magadból a külvilágot. Cézárea Filippi, és előtted a Nagy Heródes sokadik palotája, de te csak a vizet nézed. A vizet, ami szinte hívogat, hogy ugorj bele, és engedd át magad a hullámok játékának. A végtelen tengert, ami szinte fájdalmasan szép érzéseket ébreszt szíved mélyén: Otthon. Haza.

A tenger, ami téged nem elválaszt, hanem összeköt Istennel. A víz, aminek legszívesebben az aljáig merülnél, és engednéd, hogy megszűnjön idő és tér körülötted. A habok halk dallamot suttognak a füledbe, és mint egy palackposta, melyet évszázadok elteltével mos partra a hullám, megérted szívedben a tenger üzenetét.

Ő alkotta ezt, neked. Azért, hogy te láthasd, hogy csodálhasd, és egy különös vágy ébredjen ott belül: Haza. Menni... haza... Nem, nem a több ezer kilométerre lévő országod felé. Annál sokkal messzebb, és mégis csak egy karnyújtásnyira.

Ez a világ nem az, aminek lennie kell, nem az, aminek az Alkotó megálmodta és megformálta. Itt nem fér meg testvér a testvér mellett. Itt nem tűri el senki a másságot, ugyanakkor legyél egyéniség, mert az egyformaság sem jó. Itt mindennapos a hírekben a borzalom, és már szíven sem üt, amikor ötven, száz vagy ezer ember haláláról értesítenek. Itt életek válhatnak egyik pillanatról a másikra katasztrófává, „nagyhatalmak cserélhetnek hosszú üzenetet”, és végül a sok kisember szenved mindettől. Itt könnyen rándulnak a vállak, mert senkit sem érdekel. Itt aki jó volt, elmegy, és nem emlékszik rá már senki, csak a befolyásos nevekért égnek a gyertyák.

Tudom, te egy jobbra vágysz, az igazira, mert amiben most élsz, az tele van fájdalommal, kiáltással és átkokkal; nem, nem ez a te hazád. És a tenger habjain keresztül hallod, érzed, hogy nem tart már ez örökké. Az, Aki Betlehemben megszületett, aki a Boldogmondások hegyén új értelmet adott az életednek, akinek a sírja üres a kertben, nemsokára visszajön és újjáteremt eget, földet, tengert, és véget vet a fájdalomnak.

Már egy hete taposod a Szentföldet, és most érzed a romváros kövei között sétálva, ennyi volt, vége. Vár egy ország, ami most az otthonod, vár a családod, a hivatásod, az út, amit eléd állított a Mindenható. Új elhívással, új reménnyel és értelemmel indulsz neki annak, ami rád vár, reményként hordozva magadban a végtelen tenger zúgását.

SzCsA