Advent időszakát éljük, és az ember vár, mert jönnie kell valami jónak, megváltásnak. Mert szívében ott van, hogy nem állhat ennyiből az egész. Az élet több kell, hogy legyen, mint munka és kimerültség. Több, mint a hitelek visszafizetéséért való ördögi küzdelem. Több, mint a heti kétperces szülők, ember és ember közt az áthatolhatatlan távolság, a fényárban úszó bevásárlóközpont és az üres pénztárca. Kell, hogy legyen valami más, valami jobb és igazibb, melynek vágyát megtestesíti az advent.

Kell, hogy legyen Isten, aki gondot visel, és akinél ott vár a megoldás, csak kevesen veszik ma a bátorságot, hogy egy csillagot, egy régi történetet követve tegyenek egy lépést a betlehemi úton esélyt adva a Mindenhatónak, hogy találkozzon velük.

A gyertyák halványan remegő lángjába meredve valahogy szívünkhöz érhet az ünnep valója, hogy igen, van Isten. Van Gondviselés, van Megváltás. December napjaiban ennek az emlékét ünnepeljük, hogy Jézus Krisztus, Isten Fia emberré lett, megszületett köztünk, reményt hozva a boldogtalan világba. Emlékezünk és tekintetünket az ég felé emelve várunk, mert Neki nem ér véget a történet ott, ahol mi Szenteste be szoktuk fejezni. Ő megváltotta az ember életét, és megígérte, hogy nemsokára visszajön értünk.

Fahéj és gyertyaillat, három félénken lobogó láng, hosszú, hideg este, néhány eltévedt hópehely és a remény a szív mélyén. Isten jön, értünk, mert nála van megoldás.

SzCsA.