Hazautazásom után munkával és az esküvői előkészületekkel töltöttem az időmet. Az egy nagyon nehéz, igazán nehéz év volt. Ki szeret várakozni? — Én nem! Sokszor voltak kínzó érzéseim és kérdéseim. Mit csináljak várakozás közben? Üljek és számolgassam, hogy mennyi idő van még hátra? Vagy inkább foglalkozzam valamivel, mert úgy gyorsabban telik az idő? És mi lesz akkor, ha valami közbejön, és nem fogom tudni, hogy meddig kell még várnom? Nem beszélhettem a vőlegényemmel, amikor akartam, nem láthattam, amikor akartam, és nem foghattam meg a kezét, amikor szerettem volna. Még telefonon keresztül is nehéz volt beszélgetni, mert annyira hiányzott a testi közelsége. Ugyanakkor, pedig nagyon élveztem ez idő alatt a munkámat. A főzést, a takarítást és a csekkek kifizetését is végeznem kellett.

Természetesen az esküvői előkészületek, a ruha, az étel, a vendéglista, a templom, a hivatalos papírok, és még számtalan egyéb feladat is várt rám. Fel kellett készülnöm arra is, hogy ezentúl egy idegen kultúrában kell élnem. Sok időt töltöttem azzal, hogy Magyarország történelméről, az emberekről, irodalmáról, népszokásokról olvastam és igyekeztem a jövendő családomat is megismerni. Rádöbbentem, hogy nem volt elég három idegen nyelvet megtanulnom, még egy újabbra is szükségem lesz. A várakozás éve tele volt mindenféle tevékenységgel, mégis olyan lassan telt, mintha soha nem akarna véget érni.

Van két kedvenc könyvem a Bibliában: János evangéliuma és a Római levél. Szinte minden szót aláhúztam különböző színekkel a két könyvben, és sok megjegyzést, kérdőjelet és felkiáltó jelet írtam a lapszélekre. János evangéliumában Jézus ezt mondja: „Ne nyugtalankodjék a ti szívetek: higgyetek Istenben, és higgyetek énbennem. Az én Atyámnak házában sok hajlék van; ha nem így volna, vajon mondtam volna-e nektek, hogy elmegyek helyet készíteni a számotokra? És ha majd elmentem, és helyet készítettem nektek, ismét eljövök, és magam mellé veszlek titeket, hogy ahol én vagyok, ott legyetek ti is”. (János 14:1-3)

Jézus is vár minket! Jézus nem maradt ezen a földön, hanem visszatért az otthonába, hogy mindent előkészítsen, hogy mi is ott élhessünk. Sőt, ez a vers arról szól, hogy nem nekünk kell megtalálnunk az utat Jézushoz, hanem egyszerűen csak várnunk kell Jézusra, aki visszajön értünk. Ő az, aki mutatja az utat. Az lesz a csodálatos, hogy meglátjuk majd az arcát, megfoghatjuk a kezét és hallhatjuk a hangját.

Megéri várni Jézusra? Megéri várni a visszatérésére? Megéri várni az Ő otthonát, ami majd az én otthonom is lesz? Emlékezem, ahogy ott ültem a csomagok és dobozok között és
válogattam, hogy mit dobjak el, és mire lesz szükségem, amit magammal viszek. Minden bútoromat eladtam már, és a következő napra vártam a teherautót, amely elszállítja a dobozokat, amit új otthonomba, új országomba akartam küldeni. Sok hivatalban ültem mindkét országban. Finnországban és Magyarországon is, nyomtatványokat
töltögetve és kérdőívekre válaszolva. Nagyon sokan felteszik a kérdést: megérte-e? Ilyenkor végiggondolom magamban azt az évet. Megérte el hagyni az otthonomat, hogy egy új és
közös otthonba költözzem a férjemmel? Azért akartam kitölteni az iratokat, mert férjhez akartam menni? Vagy mert egy új helyre akartam költözni?

Igazság szerint ezek a kérdések rosszak. Ami igazán foglalkoztatott, az inkább így hangzik: „Megéri-e együtt lenni azzal, akivel szeretjük egymást?”
Jézus egyszer ezt mondta a barátainak: „Az az én parancsolatom, hogy úgy szeressétek egymást, ahogy én szerettelek titeket. Nincs senkiben nagyobb szeretet annál, mintha valaki életét adja barátaiért. Ti az én barátaim vagytok, ha azt teszitek, amit én parancsolok nektek… Ezeket azért parancsolom nektek, hogy szeressétek egymást.” (János 15:12- 14, 17)

Ez a szeretet a másikra, az életére és szükségleteire összpontosít. Ez a szeretet törődik mások jólétével, és cselekedetekben mutatkozik meg, egyben válaszol arra a kérdésre is, hogy mit tegyünk, amíg várakozunk: Szeressünk! Miután Máté evangéliuma 24. fejezetében a világ végéről és a visszajöveteléről beszél, és egy történettel írja le, mit is jelent szeretve várni: „Akkor így szól a király a jobb keze felől állókhoz: »Jöjjetek, Atyám áldottai, örököljétek a világ kezdete óta számotokra elkészített országot. Mert éheztem, és ennem adtatok, szomjaztam, és innom adtatok, jövevény voltam, és befogadtatok, mezítelen voltam, és felruháztatok, beteg voltam, és meglátogattatok, börtönben voltam, és eljöttetek hozzám.« Akkor így válaszolnak neki az igazak: »Uram, mikor láttunk téged éhezni, hogy enned adtunk volna, vagy szomjazni, hogy innod adtunk volna? Mikor láttunk jövevénynek, hogy befogadtunk volna, vagy mezítelennek, hogy felruháztunk volna? Mikor láttunk betegen vagy börtönben, hogy elmentünk volna hozzád?« A király így felel majd nekik: »Bizony, mondom néktek, amikor megtettétek ezeket akár csak eggyel is a legkisebb atyámfiai közül, velem tettétek meg«.” (Máté 25:34-40)

A cselekvő szeretet Jézus életműve. Azt mondta a legközelebbi barátainak, hogy legyenek az ő tanúi: olyan személyek, akik útra kelnek, és elmondják, hogy mit éltek át vele. Akik elmondják, mit mondott Jézus, és mindenek felett, hogy mit tett: hogyan mutatta meg tettekkel, mit jelent egymást szeretni. Az egész Apostolok cselekedetei könyv annak a története, hogyan váltották valóra Jézus tanítványai ezt az akaratát. Az egész történet egy „akcióregény”, amiben a tanítványok elhagyják az otthonaikat, és nem vesztegetik az idejüket. Olyan emberek története, akik valóságosan is átélték Jézus szeretetét: hallották, látták és tapasztalták, és nem tudtak ezek után egyszerűen otthon ülni és álmodozni, hanem útra keltek, hogy másokkal is megosszák Jézus szeretetét. És mit mondhatunk önmagunkról? Mi is várjuk Jézust, hogy visszajöjjön. Várunk arra a Valakire, aki szeret minket, és haza akar vinni. Egyszerű lenne elfeledkezni erről a világról és csak álmodozni. A várakozás nehéz, de semmiképpen sem járhat azzal, hogy semmit sem teszünk. Sokkal inkább arról szól, hogy túl látunk ezen a világon, és reményeinket egy jobb világba helyezzük. Azt jelenti, hogy amikor körbetekintünk, akkor olyan embereket látunk, akiket Jézus nagyon szeret. Azt jelenti, hogy kimutatjuk irántuk azt a szeretetet, amit mi is megtapasztaltunk Jézusról. Ezt jelenti tevékenyen várni.

Pál, aki nagyszerű levélíró volt, sok levelében foglalkozik azzal, hogy mit is jelent Jézust várni. Valójában az oka, amiért olyan sok levelet írt — amiket ma is megtalálhatunk a Bibliában —, hogy rámutasson: Jézust nem egyedül várjuk, hanem együtt. Együtt kell gondoskodnunk másokról: „Örüljetek az örülőkkel és sírjatok a sírókkal”.

Isten arra hív, hogy vegyünk részt a körülöttünk élők örömeiben és nehézségeiben, hogy a rosszért jóval kell fizetnünk. Elvárja tőlünk,hogy megbocsássunk ellenségeinknek. „Ha éhezik ellenséged, adj ennie, ha szomjazik, adj innia”.

A rosszindulat is lehetőség, hogy a cselekedetekkel mutassuk ki a szeretetet. Ez bizony fájdalmat is jelenthet, azt hogy nyitottak, sebezhetők vagyunk kapcsolatainkban. „Aki szereti az életét, elveszti; aki pedig gyűlöli az életét e világon, örök élet-re őrzi meg azt.” (idézett igék: Róma 12:15; 1Kor 4:11; Jn 12:25)

Hogyha önző módon csak a magunk hasznát keressük, és nem a körülöttünk élőkét is, akkor elveszítjük a legértékesebbet a jövőnkre nézve: az igazi otthonunkat! Befejeztem a telefonhívást a vőlegényemmel. Nagyon rosszul éreztem magamat, mert hirtelen annyira rám tört a jelenlétének hiánya. Nem volt elég számomra, hogy csak telefonon beszélhettem
vele. Alig vártam már azt a napot, amikor vele együtt beléphetek majd a közös otthonunkba. Úgy éreztem, hogy az az év sosem telik el. Legszívesebben beletemetkeztem volna a párnámba, és ki sem keltem volna az ágyamból. Honnan volt az erő mégis, hogy felkeljek? Abból, hogy tudtam, az esküvőm időpontjához ismét egy nappal közelebb kerültem. Abból, hogy tudtam, a vőlegényem éppolyan türelmetlenül vár, ahogyan én is.

Jézus is vár! Türelmetlenül vár! Egy nap új, mennyei otthonunk ajtaja kinyílik, és a mi beléphetünk Jézussal együtt. Ez a remény a mi erőnk forrása is a várakozás alatt. Végül a valóság bekövetkezik, amikor átlépünk a „gyöngykapun”, amikor járhatunk az „arany utcákon” és ehetünk az „élet fájáról”. „Íme, az Isten sátora az emberekkel van, és ő velük fog lakni, ők pedig népei lesznek, és maga az Isten lesz velük; és letöröl minden könnyet a szemükről, és halál sem lesz többé, sem gyász, sem jajkiáltás, sem fájdalom nem lesz többé, mert az elsők elmúltak.” (Jel 21:3-4)

Egy nap nem lesz többé szenvedés sem bánat , sem gonoszság, mert mindezek a múlté lesznek, és még a fájó emlékük sem lesz.

Egy nap….

Heli Otamo Csizmadia

teológus-lelkész.
Finnországban született,
egészségügyi főiskolát végzett,
majd teológiai diplomát
szerzett az angliai Newbold
College-on.