1. Tartsd meg a parancsolatokat!
1901-ben W. L. Nash az egyiptomi piacon egy mintegy háromtenyérnyi nagyságú papirusz darabkára bukkant. Egy része tartalmazza a Tízparancsolat részeit, és a vele párhuzamos 5 Móz 6,1-5-öt, ami pedig buzdítás annak megtartására. Jogos lehet a kérdés, hogy mit jelenthetett valamikor Mózes kora után közvetlenül a parancsolatok megtartása? A válaszadásban könnyítést jelent részben a Nash papirusz, részben, pedig az 5 Móz. 6, 1-ben található egyik kifejezés:
"Ezek pedig a parancsolatok, a rendelések és a végzések,…" Nem csupán parancsolat megtartásról van tehát szó. E három kifejezés közül legérdekesebb éppen a parancsolat szó.
Eredeti nyelvben ez a "micváh". Ez az, amit "meg kell tartani" a rendelések és a végzések mellett. Ha azonban a 2 Móz. 12,15-öt is elolvassuk; "Hét napig egyetek kovásztalan kenyeret…" abban ugyanez a szó fordul elő (héberül), egy másik nyelvtani alakban, de eredetileg ugyanabból a szóból eredeztetve: "mácót". Egy zsidó embert tehát a parancsolat megtartása emlékeztette a páskára, de viszont a páska megünneplésére való biztatás is emlékeztette a parancsolatok "megszívlelésére."
Hogyan lehet ezt kapcsolatba hozni a Nash Papirusszal? E rövid II. sz-i szövegemlék egy liturgikus imádság része, ahol a szövegben együtt említették a Tízparancsolatot és a felhívást arra, hogy; "Szeresd azért az Urat, a te Istenedet…"
Vajon véletlen volt az, hogy Isten szeretete és a Tízparancsolat egy lapon volt említve egy utalással a szövetségre, ami pedig Isten szabadítói hatalmára emlékeztet?
Jézus új szövetséget ad, s ezt a vérével bélyegzi meg, ami Isten szeretete. Mert a szövetség, a parancsolat és Isten szeretete egymástól el nem választható isteni végzések, amit egy Isten tudott adni úgy az Ó, mint az Újszövetségben.

2. Miért ajánlott Pál apostol bort Timóteusnak?
"Ne légy tovább vízivó, hanem élj egy kevés borral…" 1 Tim 5,23.
A qumráni esszénusok 1QS 2,17-21 jelű tekercstöredéke beszámol arról, hogy kétféle bort használtak, a jajint és tirost Jézus előtt mintegy 200 évvel. A gyülekezet tagjai nem fogyaszthatták a jajint, vagyis az erjedt változatot, csak a tirost a mustot, amit értékesebbnek tartottak, "mert az még nem romlott meg", ellenben a borral.
A zsidó rabbik is kifejtették Jézus korában, ha valaki a bortól való megtartóztatásra fogadalmat tesz, az külön nem vonatkozik a mustra, de fordítva is igaz, ha valaki a mustra tesz fogadalmat, nyugodtan ihat bort, mert a kettő teljesen elkülönült a kultúrában.
Az újszövetség görög nyelvében viszont ezek a kifejezések nem fordulnak elő, így az íróik "új borról", vagy "ó borról", "jó borról", vagy "rossz borról" beszélnek.
Az ókori görögök idejében nagy kincs volt a tiszta szőlő lé, víz hiányában. Seneca feljegyzi Róma erkölcsi romlását kifejezve, hogy "még a víznek is változó ára van." Ifjabb Plinius, egyik írásában pedig arról panaszkodik, hogy "pazarolják a drága édes bort", ahelyett, hogy a másikat szolgálnák fel. Seneca és Plinius idejében nem volt ritka, hogy a vizet felolvasztott jégből nyerték, amit Libanonból szállítottak a hegyekből Rómába, így ez tovább növelte a víz értékét, aminek ára így a tiszta musttal vetekedett. Időnként a víz, máskor, pedig a must volt drágább és nehezebben beszerezhető.
Összegezve tehát: Értékében legdrágább volt a víz, majd a sokkal értéktelenebb ital következett, vagyis a bor. S szinte gyógyszerként értékesítették az édes bort, vagyis a mustot. Ezért ajánlja Pál ezt Timóteusnak. Semmiképpen nem valószínű, hogy a teljesen értéktelen erjedt bort ajánlotta volna, ami könnyen beszerezhető volt, és ami soha nem volt vetélytársa a víznek abban a korban.

3. Hogyan lett Krisztus a Jóság?
Bizonyára nekünk adventistáknak természetes, hogy Krisztus a jóság megtestesítője. Egy nagyon híres német teológus Ditrich Bonhoeffer így fogalmazta meg ezt: "Jézus, Isten arca, amit a világ felé fordít."
De tudjuk-e, hogy eredetileg hogyan lett hitvallássá az a mondat, amit megtalálunk az 1 Pét. 2,3-ban, így: "…jóságos az Úr."
Minden nyelvben vannak érdekes szójátékok. Egy-egy elfeledett sírfeliratra bukkanva találunk falvakban még létező karcolatokat arról, hogyan játszottak a szavakkal eleink. Egyéni gyűjteményemből őrzök egyet, a Hajdúság valamely temetőjéből: "Itt nyugszik Kala, kit a halál kala-pácsa le kala-pácsola vala."
Az őskeresztényeknek is voltak szójátékaik, megpróbálták egyszerűen kifejezni, mit hisznek. Hivatalos hitvallást nem igen fogalmazhattak meg akkor. Tehát, véletlenszerűen születtek az első bizonyságtételek.
Az 1 Péter 2,3-ban található egy rövid hitvallás, amit mai bibliafordításaink a már idézett módon adnak vissza. Eredetileg így hangzott: "krésztosz hó kűriosz". A krésztosz szó jelent kívánatosat, jót, édeset. Némely magyar fordítás így fejezi ki: "…édes az Úr."
Ha az eredeti kifejezést megtekintjük; "krésztosz hó kűriosz" abban csupán egyetlen betű tér el attól, ha így írjuk; Krisztosz hó kűriosz. S ebben az esetben azt jelenti: Krisztus az Úr.
Könnyen el lehet képzelni egy rövid párbeszédet valamikor az I. sz.-ból. Megkérdezték egymást az atyafiak: Hiszed-e, hogy Krisztus az Úr?
S a válasz ez volt: Krisztus/Jóságos az Úr. Egyetlen betűvel eltérve kiejtésében (amit észre sem lehetett venni) egyszerre jelenthette hitvallásuk azt is, hogy Krisztus az Úr és azt is, hogy maga a megtestesült és megtapasztalt jóság!
Törekedjünk mi is ilyen egyszerű, állhatatos hitvallásra; kevés szóval mondjunk sokat, az az igazi érték!

4. Ki is az a titokzatos Melkishédek?
Sálem királya, és a magasságos Istennek papja. - Mondanánk. Két nehézséggel kell azonban szembenéznünk. Ha a 1 Móz. 14, 18-at vesszük alapul, Ábrahám korára tekintettel azt nem mondhatjuk, hogy Sálem, azonos lenne Jeruzsálemmel. Dávid Kr.e. 1000-ben foglalta el Jeruzsálemet a jebuzitáktól, Ábrahám történetét pedig legalább 500 évvel korábbra kell tennünk. Kicsi a valószínűsége annak, hogy a Sálom héber szóval, ami békességet jelent, jelölték volna azt a várost, ahol akkor pogány népek voltak. Későbbi hagyomány alapján valószínűsíthetjük, hogy Melkhisédek neve bekerült a Mózes első könyvébe, mondják is azok a teológusok, aki papi, elóhista és jahvista hagyományról beszélnek s ez alapján, nem tekintik egységes műnek Mózes könyveit. A papi szereppel pontosan ugyanez a baj. Ekkor még nem lehetett Melkishédek bibliai értelemben a Magasságos Isten papja, mert hogy nem volt papi szolgálat. Egy-egy pátriárka volt a családjának papja, s majd csak a léviták idején beszélhetünk papságról. Pogány istenre pedig nem mondja a Biblia, hogy a "Magasságos Isten".
A válaszadáshoz közelebb kerülünk az egyik qumráni tekercs segítségével. A 11QMelch nevű irat Kr.e. 2. sz.-ból a megoldás. E tekercs szövege szerint Melkhisédek egy titokzatos égi lény, aki szabadító és egyben megváltó. A végidők harcában jelenik majd meg és Beliál a gonosz hatalma felett fog győzedelmeskedni. A magyarázók szerint azonos Mihály arkangyallal, akinek neve egyébként héberül egy kérdés: Mi-ka-Él, vagyis; Ki olyan, mint Isten? A tekercs szövege nagyon sok hasonlóságot mutat a Zsidókhoz írt levéllel. Így minden bizonnyal az sem véletlen, hogy az Újszövetségben nem is fordul elő máshol Melkishédek neve, csak a Zsid. levélben. Bárki is írta e levelet, megérthetjük, hogy olyan nyelvet használt, amit a kora béli zsidóság értett. Csak ők tudták, hogy ki Melkhisédek.
A 11QMelch nevű kumráni tekercs bemutatja, hogy 200 évvel Jézus kora előtt mit, és hogyan hittek a Messiásról. Ha igazuk volt az esszénusoknak, Ábrahámnak maga Isten fia jelent meg, aki az Ószövetségben másütt Mihály arkangyali tisztben is megjelenik.

5. Magyar népi hangszer a Bibliában
Nyelvi értékünk a Vizsolyi Biblia 1590-ben született meg 800 példányban, és valamivel több, mint 2000 oldalon. Annak ellenére, hogy Károli Gáspár és munkacsoportja az akkor rendelkezésére álló görög, héber és latin nyelvű iratokat használta, az egyik érdekes vonatkozása ennek a Szentírásnak, hogy tartalmazza a "citera" magyar hangszer nevét, összesen 28 alkalommal.
A héber nyelvből a nébel és a kinnór szavakat kellett lefordítania magyarra. A Biblia arámi részéből, Dániel könyvéből görög jövevényszóként találhatók meg a pszantérím és a kitarósz szavak. Egy-két esetben még a zsoltárokban előfordul a söminít, amit nyolchúrú citerának fordít a Zsolt 6,1 és 12,1 alapján Károli Gáspár az 1 Krón. 15, 21-ben. Ezeken kívül pedig az Újszövetségében találjuk meg a szót az 1 Kor. 14-ben két alkalommal; kitharaként, illetve annak igei alakjában kitharidzómenon formában.
Hangszer történetileg 1948 előtt a húros instrumentumok osztályozása nem volt ismert a mai formában. Ezeket egyszerűen "citeraféléknek" nevezték. Az ókorban ismert volt egy húros "hárfa" 8-12 húrral, aminek legrégebbi változatait Mezopotámiában 3500 évvel ezelőtt már ismerték. Különböző változatait használtál a héberek és a görögök, aminek nevei így kerültek a bibliai iratokba. Nem tévedett tehát Károli Gáspár, amikor a magyar nyelvben egy jól ismert hangszer nevével fordította le ezeket az idegen szavakat, mintegy gyűjtőfogalomként.
Az eredeti 1590-es változatban hegedűként olvashatjuk ezeket a szavakat, majd miután 1908-ban Szász Károly revidiálja a szöveget és kezünkbe adja a ma ismert "Károlit", citerára javítja. A bibliafordítók mindenkori kihívása, hogy a fordítás idejében használt szavakkal adják vissza az ókori kifejezések jelentését. Ezt tükrözi a Károli Biblia története is, napjainkig.

6. Doktoroknak se hivassátok magatokat…
…hangzik a figyelmeztetés a Károli Bibliában Mt. 23,10 alapján. Hogyan lehet érteni ezt a sokat félre magyarázott kifejezést?
Sok fordítás helyesen a "doktor" szót inkább "tanítónak" fordítja, a görög eredeti szöveg alapján, ahol a kathégéta található. Vajon elkerülte-e ez az apró különbség gönci prédikátorunk figyelmét?
Korábban úgy tűnt, hogy fordítónk kizárólagosan a héber és a görög nyelvi forrásokra támaszkodva készítette el a Vizsolyi Bibliát. Nemrégiben jelent meg Imre Mihály: A Vizsolyi Biblia egyik forrása című könyve, amelyben rámutat, hogy a Debreceni Református Hittudományi Egyetem könyvtárában talált 500 soros latin nyelvű szöveg (Petrus Martyr kézirata) bizonyítja; Károli Gáspár a latin nyelvű biblia szövegeket sem vetette el fordítása közben. Itt keresgélhetünk tehát. Az említett szakasz így szól latinul: nec vocemini magistri quia magister vester unus est Christus.
A kulcs kifejezés szerint tehát; ne nevezzük magunkat magisztereknek. Ugyanez a szó, amit Jézus a Mt. 10, 24-ben is használ; nem nagyobb a tanítvány a tanítónál. (…non est discipulus super magistrum.)
Károli fordítása idején 1590-es években a protestáns gondolkodás, hatással volt a Biblia fordítására, így a megoldást megtaláljuk valamely nagy reformátornál.
Figyelemre méltó Kálvin Institúciójában az Ef. 4,11 magyarázata. Amikor pásztorokról, és tanítókról olvasunk Isten igéjében, Kálvin magarázva ezt így szól; "Krisztus, (…) tett némelyeket apostolokká, némelyeket pedig pásztorokká és doktorokká, hogy a szentek előkészíttessenek…" Könnyen érthető tehát mi történhetett.
A gönci prédikátor így akart felelni az igéből fordítással a dölyfösségre: (és nem az iskolázottságra!) Semmilyen tanítást, vagy tudományt ne tekintsünk magasabbnak, mint ami Jézus Krisztus tudománya!

7. Nyelvtörők a Bibliában
Gyermekkorom egyik megkeserítője volt a Mit sütsz kis szűcs…? kezdetű nyelvtörő. A Bibliában is nyoma van hasonló szójátékoknak, ezeket sem lehetett könnyebb hatásosan kimondani.
A magvető példázata így kezdődik görögül: szpeirón … szpeirai …szpeiron, vagyis szó szerint a vető vetőmagot vetett. Még a magyar nyelvben is érzékelhető a mondat játékossága.
Jézus egy alkalommal így feddi meg a farizeusokat: "Vak vezérek, a kik megszűritek a szúnyogot, a tevét pedig elnyelitek." Mennyivel viccesebben hangzott mindez arámul: A gamla tevét jelentett, a qamla pedig szúnyogot. Hangalakban nagyon közel álltak egymáshoz: Megszűrték a gamlát, de nem vették észre a qamlát.
Ehhez hasonló volt Jézus következő példabeszéde is: "Miért nézed a szálkát, amely a te atyádfia szemében van, a gerendát pedig, ami a te szemedben van, nem veszed észre." Az még rendben is lenne, hogy oda kerül a szálka, de hogy mehet bele az ember szemébe a gerenda? A titok itt is egy szójáték. Arámul a szem és a kút ajin. Így a példabeszéd, ha arámul hangzott el, nem lehetett tudni, hogy melyik ajin vonatkozik a szemre és melyik a kútra. Ha valaki játszani akart a szavakkal, úgy is érthette, hogy a társad szemében észre veszed a szálkát, ami kicsi, de a saját kutadban nem látod a gerendát sem. Pedig a szemünkkel (ajin) látjuk a kutat (szintén ajin), amikor vizet akarunk meríteni belőle…
Minden bizonnyal azonban a passió történetben fordul elő az egyik legérdekesebb szójáték. Mk. Evangéliuma szerint Jézust kérdezik: Hol akarod megenni a húsvéti bárányt? Jézus válasza: Menjetek el a városba, és egy ember jő előtökbe, a ki egy korsó vizet visz; kövessétek őt. Ebben így semmi különös nincs, de ha lefordítjuk arámra, ahogyan elhangzott; a férfi mar a korsó pedig kosz. Együtt tehát Markosz, vagyis az evangélium szerzőjének a neve elrejtve, aki a korsós férfi volt.

8. Nyelvtörők a Bibliában II.
Vajon hogyan tud megízetlenülni a só?
Könnyen rá érezhetünk, hogy a só megízetlenülése nem egyszerű dolog, ha csak úgy nem magyarázzuk, hogy a kemence belsejében használták volna téglának. (Létezik egy ilyen magyarázat.) Ehhez azonban több ezer fokra kellene hevülnie, akkor változtatná meg (esetleg) a kémiai szerkezetét a hő. Ezért ez a magyarázat nem valószínű. Nézzük, hogyan segít a nyelvészet. A kulcs egy szócska: móranthész. Ez nem csak azt jelenti, hogy megízetlenül, hanem: elrothad, megbolondul, elenyészik, elfonnyad. Tudta ezt Károli Gáspár is, de nyilván egy bibliafordításnál a legszebb szót akarta használni. Rendelkezésünkre áll még egy talmudi idézet, amiben találunk egy mondatot a só "megízetlenüléséről". Valószínű, hogy Jézus szavait visszhangozza, vagy egyszerűen azt igazolja, hogy Jézus jól ismert, mások által is használt nyelvtörőkben, szólásokban beszélt. E talmudi idézetnek a pontos görög fordítása így szól: "Ha a só elenyészik (neked) mire való azután?" Ebben az idézetben nem a móranthész, hanem a marainó ige szerepel, ez pedig, mint a fenti példa mutatja, másképp fordítható.
Jézus tehát nem a só ízének a megváltozására utalt, hanem a "tartósító erejének elveszítésére". De itt sem a konzerváló szerepét kell érteni ez alatt, hanem az Istennel kötött só-szövetséget. Ez volt a berit melach: "Minden te ételáldozatodat, pedig sózd meg sóval, és a te ételáldozatodból soha el ne maradjon a te Istened szövetségének sója."
A Hegyi beszéd belső felépítése is igazolja ezt: A Boldog mondásokban Jézus az embereket megszólítva felhívást intéz, egy újszövetségre, a boldogság-kapcsolatra Istennel. Később a törvény megújításáról is beszél. A Boldog mondások, és a törvény között kell tehát, hogy valahol célzottan említést tegyen a szövetségről is.