Megtalálták Jeruzsálem salamoni városfalát?2012. máj 11.

Február 22-i sajtótájékoztatóján Eilat Mazar a Héber Egyetem régészprofesszornője újabb szenzációs bejelentéssel lepte meg a bibliai régiségek iránt érdeklődő közönséget. A bejelentés súlyára jellemző, hogy a világsajtót is azonnal fellármázta a hír, amely röviden és tömören így szól: megtalálták Jeruzsálem Salamon korában épült városfalának maradványait, az egyik városkapuval.

A feltárt falszakasz 70 méter hosszú és 6 méter magas, vastagságáról egyelőre nincsenek adataink. A fal az Ofel (a Templomhegyet és Dávid városát összekötő völgynyereg) keleti felén, a Kidron-patak völgyének nyugati lejtőjén található. (Lásd alsó képünkön a piros körrel jelzett területet.) Mazar „nagy valószínűséggel” a Kr. e. 10. századra teszi keletkezését, részben más városok falaival összehasonlítva, részben az itt talált kerámialeletek alapján. Egy hatalmas „négykamrás” kaput is találtak ugyanitt, amely erősen emlékeztetett a korábban Megiddóban, Gezerben, Beersebában, Asdódban és Hacórban talált „hatkamrás” kapukra. A kapu magassága 6 méter. A kapu mellett egy kb. 24 x 18 méter alapméretű kaputorony alapfalai is előkerültek. Mazar nyilatkozata szerint bizonyos új feliratokat is találtak, amelyek megerősítik a 10. századi keltezést, ám a régésznő egyelőre nem részletezte ezeknek mibenlétét.

Eilat Mazar 1986–87 között már ásott ezen a területen, melynek feltárását még nagyapja, Benjamin Mazar (1906–1995) régész kezdte el a 70-es években. A régésznő egyébként már ekkor is azt állította, hogy megtalált egy a Vaskor IIA periódusba (vagyis az Egységes Királyság idejére) datálható kapuzatot, amely mellett nagy tárolóedényeket (pithoszokat) is találtak. Ezt a kutató a Nehemiás könyvében szereplő Vízi-kapuval azonosította (Neh 3:26), amely közvetlenül a királyi palotához csatlakozott. Eilat Mazar egy 2006-ban megjelent cikkében is összefoglalta az ekkoriban talált leleteket:

E. Mazar: “The Solomonic Wall in Jerusalem”, in “I Will Speak the Riddles of Ancient Times”: Archaeological and Historical Studies in Honor of Amihai Mazar on the Occasion of His Sixtieth Birthday. Ed. A. Maeir and P. de Miroschedji. Winona Lake: Eisenbrauns, 2006, pp. 775–786.

Így feltehető, hogy a mostani ásatások a nyolcvanas években elvégzett munkálatokat újították fel, és a leletek egy része is akkor került elő, de csak most hozzák őket (remélhetőleg hamarosan) nyilvánosságra. Meg kell jegyeznünk azonban, hogy az azonosítás nem aratott osztatlan sikert az izraeli régésztársadalomban. Nemhogy a lelet Salamon kori datálását nem fogadták el, de még azt is megkérdőjelezték, hogy az úgynevezett „C épület” esetében egyáltalán beszélhetünk-e kapuról. (Mazar állítása szerint ez lényegében azonos a Megiddó VA–IVB rétegben előkerült palota kapujával.) Az Ofelen feltárt C és D épület padlójában olyan építési áldozatokra bukkantak, amelyek Mazar értelmezése szerint a 10. századi keletkezést támasztják alá: „ez egyezik azzal a bibliai megjegyzéssel, miszerint Salamon király egy védőfalat épített Jeruzsálem köré. Nincs okunk azt feltételezni, hogy valaki más, mint Salamon építhette vagy restaurálhatta az Ofel védelmi rendszerét, valamikor a 10–9. században.” Úgy tűnik, a régésznő a jelenleg folyó ásatásokon új bizonyítékokat is talált, amelyek a Salamon kori datálást erősítik.

(A képek Eilat Mazar és a BiblePlaces.com jogtulajdonát képezik.)

Forrás: http://bibliairegeszet.blog.hu/

Az utolsó 3 hónap bejegyzései:

Links

Hasznos oldalak, melyeken cikkeket, média anyagokat tekinthet meg, vagy tovább képezheti magát a Bibliával kapcsolatban!

More

Programok

Jézus életéről és eljöveteléről szóló előadások kiállítás és multimédiás eszközök segítségével!

More

Do you have a question?

A programokkal kapcsolatban további információkat kérhet. Kérdéseit írja meg e-mailben, mindenkinek válaszolunk!

More