Több, mint Ember - egy utolsó emlék2012. jan 19.

Itt nincs fék, csak duda és gáz. Itt nincs KRESZ, az erősebb győz, a többi pedig jobban teszi, ha alkalmazkodik ehhez. Utad egy hegyre visz fel, egy kisbuszban ülsz, a sofőr vakmerő sebességgel veszi be a kanyarokat, és csak szavának hangsúlyából sejted, hogy az általa kimondottakat egy az egyben kisípolná az arab tv.

Így jutsz fel a hegy tetejére, ahol a hagyomány szerint valami különleges dolog történt. Kétezer évvel korábban valahogy másként nézett ki ez a túra. Egy reggel négy barát indult el a közeli hegyre, közülük csak egyvalaki tudta, miért is kell megtenniük ezt az utat. Magabiztosan ment előre, vezetve három társát felfelé, hogy valami különleges élményben lehessen részük. Hosszú és fárasztó volt a túra, de ő csak ment előre kitartóan. Társai nem igazán értették őt, nem értették hogy miért tartanak még mindig felfelé, és egyáltalán hová is mennek, hiszen lassan rájuk fog sötétedni, de bíztak benne, és egyikük sem akart kérdezősködni.

Egyszer csak vezetőjük megállt, megérkeztek. Semmi különleges nem volt azon a helyen. Fáradtan ültek le egy fa alá, és hallgatták, ahogy barátjuk néhány lépésre tőlük imádkozik. Hangja megnyugtató volt, jól esett a szívnek, és a három fáradt férfit lassan elnyomta a nehéz álom. Barátjuk tovább imádkozott, és valami különleges dolog történt. Az ég felhős volt, sem a hold sem a csillagok nem adtak világosságot, mégis egyre nagyobb fényesség vette őt körül. Az arca, a ruhája, az egész lénye ragyogott, ahogy Istennel beszélt. Már nem látszott semmi az ács fiából, a szegény vándortanítóból. Az Isten Fia állt ott ég felé emelt karjaival és Atyjával beszélgetett. Aztán megjelent a régi idők két nagy tanúja, a törvényadó és a próféta, hogy az eljövendőkről beszéljenek Isten Fiával.

Krisztus megdicsőülésének története, melynek emlékét őrzi a hegy a tetején épült templommal. Egy monumentális épület, jelezve a történet fontosságát, hogy Jézus több volt, mint Ember. Ahogy belépsz, meleg fényben pompázik az oltár fölötti freskó, melyben megelevenedik számodra a történet. Kicsinek és törékenynek érzed látod a templom méreteit szemlélve, ugyanakkor egy különös, Isten-közeli érzés fog el. A hagyomány szerint valahol itt, valahol itt történt, amikor Jézus arca fénylett, és felragyogott benne az Isten Fia. Megmutatta magát az igazi valójában tanítványainak, és egy különleges üzenetet küld ma ezen történeten keresztül neked.

Ember, ne félj! Én hatalmasabb vagyok a problémáidnál, a gondjaidnál, és Isten akarok lenni a Te életedben! Szeretném, ha látnál megdicsőülten a jó napokban és a kevésbé jókban is. Veled szeretnék menni hegyre föl, és hegyről le a komor völgybe. Veled szeretném megélni életed minden örömét és bánatát, mert érted születtem erre a világra, érted lettem Emberré.

SzCsA

Az utolsó 4 hónap bejegyzései:

Linkajánló

Hasznos oldalak, melyeken cikkeket, média anyagokat tekinthet meg, vagy tovább képezheti magát a Bibliával kapcsolatban!

Tovább

Programok

Jézus életéről és eljöveteléről szóló előadások kiállítás és multimédiás eszközök segítségével!

Tovább

Kérdése van?

A programokkal kapcsolatban további információkat kérhet. Kérdéseit írja meg e-mailben, mindenkinek válaszolunk!

Tovább