„Valami véget ért...”2012. márc 30.

Legszívesebben behunynád a szemedet, és azt kívánnád, bárcsak lenne felébredés a valóságból. Bárcsak egy álom lenne, amit megéltél, és eljönne végre a rég áhított reggel. De a napok csak pörögnek egymás után, mint homokórán a szemek. Az eszeddel tudod, hogy így volt jobb, és más szemszögből nézve pozitív véget ért, mégis szívedben fáj az űr és a hiány.

Tudod, hogy Isten jót akar, és szeret, és nem akarsz ebben kételkedni, csak nehéz hordozni a történteket, akárhogy is ott lapul bennük a halk megváltás. Meglesz majd annak is a rendelt ideje, hogy leülj a Mindenható mellé, és elmagyarázza a miérteket, de most csak el lehet fogadni a döntését, és kapaszkodni a reménybe. Ő pedig nap mint nap üzen feléd. Üzen, hogy fontos vagy neki, és mindent megtesz azért, hogy a te életedben is legyen örökké.

Döntöttél már sokszor jobbra-balra és nem az Ő útjára esett választásod, Ő mégsem hagyott hibáid levében fortyogni, hanem utánad jött és egy újabb fehér lappal ajándékozott meg. Láttam útjait, mégis meggyógyítom és vezetem őt. Vigasztalással fizetek neki és gyászolóinak. Megteremtem ajkán a hála gyümölcsét: Békesség, békesség közel és távol! Ezt mondja az Úr: Meggyógyítom őt!Ézsaiás könyve 57:18-19

Hát tapasztald meg, barátom a gyógyulást, az Ő gyógyítását. Tapasztald meg, ahogy segít együtt élni a történtekkel, ahogy életedbe megnyugvást és elfogadást hoz, ahogy a remény egyre jobban meggyökerezik szíved köves talajában, és amikor majd őszintén ki tudod mondani: „Hiszem.”

Isten nem sürget, a saját tempódban vezet a megtörtek útján a gyógyulásig. Melletted megy a távolból a közel felé, az úton, melyen te is majd hazatalálsz.

SzCsA.

Az utolsó 4 hónap bejegyzései:

Linkajánló

Hasznos oldalak, melyeken cikkeket, média anyagokat tekinthet meg, vagy tovább képezheti magát a Bibliával kapcsolatban!

Tovább

Programok

Jézus életéről és eljöveteléről szóló előadások kiállítás és multimédiás eszközök segítségével!

Tovább

Kérdése van?

A programokkal kapcsolatban további információkat kérhet. Kérdéseit írja meg e-mailben, mindenkinek válaszolunk!

Tovább