Valamikor, a 960. évben egy Thüringiai Bernát nevű tudós skolasztikus okozott Európában nagy ijedelmet azzal, hogy magabiztosan bejelentette: számításai szerint a világ még 23 évig fog tartani. Nagy szerencséjére saját életének vége előbb következett be a megjósolt eseménynél. 

Ezekre az időkre tehető, hogy még nagynevű uralkodók is komolyan hitték, hogy 1000 körül történnie kell valaminek. Ennek alapja a bibliai millennium, a Jelenések könyvének az ezeréves birodalomról szóló kijelentése volt, amelyben Krisztus uralkodik. Nem értették ezt a bibliai kijelentést, ezért 999 december 31-re várták Jézus visszajövetelét. Ide tartozott III. Ottó, német-római császár (980- 1002), aki gyermekként örökölte apja trónját. III. Ottót 14 évesen (994-ben) nagykorúsították, aki a maga nemében igen buzgón gyakorolta a keresztény hitet. Buzgóságában több ízben is vitája volt a pápákkal, de a megjelölt dátum közeledtével például felfüggesztette vitáját II. Szilveszter pápával. Amikor viszont az ezredik év eljött és a várt esemény nem következett be, akkor sokan 1033-ra módosították Jézus visszatérésének idejét, mondván, hogy nem a születésétől, hanem a halálától kell az ezer év kezdő időpontját számítani.

Ezt követően ismét volt egy nagy hullám, amely megmozgatta Európát. Ez a következő „jövendölés” 1186 szeptember 23-ra vonatkozott. Juan de Toledo (nem tévesztendő össze a reneszansz korában élt Juan Battista Toledoval), 1179-ben megjelentetett egy iratot, amelyben azt állította, hogy ez a nevezetes esemény akkor fog bekövetkezni, amikor a Mérleg csillagképben lesz több, jelentős bolygó együttállása, ami 1186 szeptember 23-án 16.15-kor be is következett. Az egész világ feszülten várt. A bizánci császár befalaztatta a palotája ablakait, a Canterbury érsek pedig bűnbánati napot hirdetett — de nem történt semmi.

Sokan keresték az évszázadok alatt az 1260 napos prófécia értelmét is. Így jelölte meg a kegyes Joachim de Floris, a corazzoi ciszterci kolostor apátja, hogy 1260- ban — a prófétikus év-nap elvet alkalmazva — eljön Jézus Krisztus, és elhozza a Szentlélek korszakát. A reformáció százada sem szűkölködött világvége jóslatokban. 1523 júniusában brit asztrológusok megjósolták, hogy a vég Londonban 1524. február 1.-én fog elkezdődni, óriási árvízzel. A rémhír hatására több mint 20 ezer ember menekült el otthonából. A Saint Bartholomew főapátja erődöt építtetett magának, amelyben két hónapra elegendő élelmet és ivóvizet halmozott fel. Amikor eljött a rettegett nap, még csak egy aprócska zápor sem volt tapasztalható. Az asztrológusok, számításaikat ellenőrizve bejelentették, hogy száz évet tévedtek. 1624-ben az asztrológusokat ismét csalódás érte, mivel ebben az időszakban szárazság volt, és a várt vég elmaradt.

A világvégében való hit elárasztotta egész Európát. Az igen tekintélyes Nicolaus Peranzonu de Monte Sancte Marie nevű asztrológus azt találta, hogy a fő bolygók következő együttállása a Halak csillagképben ( a víz jelében ) következik be, és ez tovább erősítette a hitet egy végső özönvízben.

Johannes Stöffler asztrológus már 1499-ben megjósolta, hogy a nagy özönvíz 1524 február 20-án (egyesek szerint 2-án) következik be. Annyira hittek jóslatának, hogy több száz dolgozatot írtak híres próféciájáról. Az 1524-re vonatkozó jóslatok hatására Németországban elkezdtek csónakokat építeni, míg egy bizonyos Iggleheim gróf — nyilvánvalóan elkötelezett híve Stöffler képességeinek - egy háromszintes bárkát építtetett. Egyes európai kikötővárosokban a lakosság a kikötőben horgonyzó hajókon keresett menedéket. Amikor a megjósolt napon, amelyre von Iggleheim a bárkáját előkészítette, csak könnyű eső esett, de az árvízre váró tömeg ámokfutásba kezdett, - majd csalódva a jóslatban, halálra kövezte a jó grófot. A nagy tolongásban százakat tapostak halálra. Mellesleg az Encyclopaedia Britannica 1878-as kiadása az 1524-es esztendőt, mint „rendkívüli szárazságról emlékezetes évet” említi. 1523-ban Frederick Nausea bécsi püspök kijelentette, hogy nagy katasztrófa „közeledik”, mert furcsa eseményekről kapott jelentést. Egy üstökös mellett több véres keresztet láttak az égbolton, fekete kenyér hullott az égből, valamint három Napot és egy lángokban álló kastélyt is láttak az égen. Az a hír is járta, hogy egy nyolcéves római kislány melleiből meleg vízsugár lövellt ki. Ez végképpen meggyőzte a tudós püspököt, hogy közeleg a világ vége, és ezt a hírt közölte is a hívőkkel. Michael Stiffel (Stifelius) matematikus és bibliakutató a Jelenések könyvének tudományos vizsgálata alapján kiszámította, hogy 1533 októberében, reggel 8 órakor kezdődik a végítélet. Amikor az esemény nem következett be, Lochau német kisvárosban, a hálátlan lakosok alapos megkorbácsolással „jutalmazták”. Az 1533-as esztendőben más végidő-jóslatok is szárnyra keltek. Az anabaptista Melchior Hoffman Strasbourgban, amelyet az új Jeruzsálemnek választott ki, azt prédikálta, hogy 1533-ban a világot lángok fogják elpusztítani. Úgy hitte, a Jelenések könyvének kutatása alapján, hogy az új Jeruzsálemben 144 000 személy fogja túlélni a katasztrófát, míg az Enoch és Elias nevű két szörny szájából kitörő lángok a világ többi részét el fogják pusztítani.

A hívők, akik elhitték a jövendölést, megsemmisítették könyveléseiket, adósaik tartozását elengedték, pénzüket és javaikat szétosztották a szegények között. A várva várt ítéletnap nem következett be, de évtizedről-évtizedre mégis újabb jóslatok keltek szárnyra. Egy-egy természeti csapás, csillagászati érdekesség vagy pusztító járvány elegendő ok volt arra, hogy a kor jeles tudósai meghirdessék: eljött a világ vége.

A felvilágosodás után sem szűnt meg a világvége várásának ilyen fajta divatja. Legfeljebb annyit változott, hogy a jósok egyre tudományosabban akarták jövendöléseiket igazolni. Különösen C. Flammarion híres, 19. századi csillagász világvége jóslata a Halley üstökössel kapcsolatban hozta lázba az embereket. C. Flammarion könyve magyarul is megjelent, amelynek a lényege, hogy a Halley üstökös 1910 május 18-án lesz földközelben, amelynek a csóvájából — mivel igen közel száguld el a Föld mellett - veszélyes anyagok párolognak ki a Föld légterébe. A történelem műkedvelő kutatói sem maradtak ki a világ-vége jóslásokból.

Nostradamus francia asztrológus, orvos 1555-ben írt próféciái ismét divatba jöttek. Népszerűségét az még csak erősítette, hogy 1781-ben a római egyház indexre tette, mivel a pápaság bukását jövendölte.

Azok pedig, akik a gizai Kheopsz piramis méricskélésével, számmisztikájával foglalkoznak, kiszámították, hogy mindennek vége lesz 1881-ben. Mivel nem lett, az adatok újramérése után jobb dátumként 1936-ot jelölték meg. Miután ekkor sem történt semmi, ezen az értéken is továbbjavítottak a „szakemberek”, és végül 1953-at határozták meg, mint végső dátumot. Ezt a tudományosnak látszó „jövendölést” egyébként több egyházi lap, evangelizáló hitszónok is átvette és népszerűsítette. Ez a jóslás adott mintát a mostani majanaptár híveinek.

Elkésik az Úr?

Fentiekben kis ízelítőt nyerhettünk a hibásan alkalmazott próféciakutatás, áltudományos jövendölés és mindenféle hiedelmekből fakadó világvége dátum-meghatározás romboló hatásából. Ezek csak arra jók, hogy azt a tényt, hogy Jézus Krisztus visszatér - azért, hogy ítéletet hirdessen a bűn és gonoszság felett, és végképpen véget vessen annak —, vagy nevetségessé tegyék, vagy legalább is, rávegyék még a bibliakutató hívőket is, hogy ne tekintsenek komolyan a paruziára. Jézus számtalan helyen nyomatékosan ígérte a Szentírás lapjain, hogy vissza fog térni. Ám a visszatérése olyan lesz, mint a „tolvajé”, nem lehet kiszámítani.

Azt az időt senki sem tudja pontosan megjövendölni, de a tény marad: Jézus biztosan jön. Kinek hogyan: Szabadítóként? Bíróként? Azt is írja a Biblia, hogy megjelenésekor akkora lesz a rémület, hogy tömegek „kiáltanak a sziklákhoz”, hogy essenek rájuk és rejtsék el őket a visszatérő Üdvözítő tekintete elől. Azt is megtaláljuk azonban, hogy amikor visszatértekor megszólal, azok a szavak kedvesek lesznek: „Jöjjetek, Atyám áldottai, örököljétek a világ kezdete óta számotokra elkészített országot.” (Mt 25:34) A biztosnak kikiáltott „próféciai időpontok” és jósok jönnek és elmúlnak. Tévedéseik miatt azonban ne engedjük, hogy könynyelműen vegyük visszatérésének közelségét. Ne feledjük: Nem az a fő kérdés, hogy mikor, melyik napon, melyik órában jön el Jézus, hanem az, hogy készen, vele szövetségben várjuk-e Őt?

 

Prof. Dr. Szigeti Jenő

a történelemtudományok doktora Az Evangélikus Teológiai Egyetemen szerezte egyetemi végzettségét, majd a Debreceni Református Teológiai Egyetem teológiai doktorátusát (PhD) egyháztörténetből. 1998-ban habiliálták, majd egyetemi tanárrá nevezték ki a Miskolci Egyetem Bölcsészettudományi Karára. 44 éve tanít a felsőoktatásban. Jelenleg a Miskolci Egyetem ermeritus professzora,az Adventista Teológiai Főiskola tiszteletbeli tanára, az ELTE címzetes egyetemi tanára