A Biblia a „vőlegényre” — Jézus Krisztusra — történő várakozást úgy festi le, mint a szerelmesek boldog várakozását egymásra. Az Ószövetség könyvei (39 könyv) azt hangsúlyozzák, hogy a Messiás eljön az emberiség megváltására. Az Újszövetség négy evangéliuma pedig arról számol be, hogy a Messiás eljött, a neve: Immánuel, akinek megjelenésekor a Föld megtapasztalta, hogy velünk az Isten. A maradék 23 újszövetségi könyvben arról kapunk megerősítést, hogy Jézus visszajön és érdemes felkészülten várni rá. Azóta, hogy Jézus, feltámadását követően visszament a mennybe, az Univerzum várótermében élünk. Miközben rá várunk, Ő igazgat minket, gondoskodik szükségleteinkről, csiszolja jellemünket és megjutalmaz. Jézus ma is azt üzeni nekünk, mint amit a tanítványoknak búcsúzásakor meghagyott: „Ne nyugtalankodjék a ti szívetek: higgyetek Istenben, és higgyetek énbennem. Az én Atyámnak házában sok hajlék van; ha nem így volna, vajon mondtam volna-e nektek, hogy elmegyek helyet készíteni a számotokra? És ha majd elmentem és helyet készítettem nektek, ismét eljövök, és magam mellé veszlek titeket, hogy ahol én vagyok, ott legyetek ti is. Ahova pedig én megyek, tudjátok az utat. Tamás erre így szólt hozzá: »Uram, nem tudjuk hova mégy, honnan tudnánk akkor az utat?« Jézus így válaszolt: »Én vagyok az út, az igazság és az élet; senki sem mehet az Atyához, csakis énáltalam.«” (Jn 14:1-6)

Jézus ezeket a szavakat szenvedése és megfeszíttetése előtt mondta az övéinek, tudva azt, hogy mi vár rá, és majd követőire is. Fel akarta készíteni őket arra, hogy távolabb lássanak a válságnál, ami kialakul a jövőben körülöttük. Jézus itt arra kéri követőit, hogy ne aggodalmaskodással töltsék a várakozási időt, hanem bizakodással és ígéreteibe vetett hittel.

Bízzatok jelenlétemben! 

„Ne nyugtalankodjék szívetek: higgyetek Istenben, és higgyetek énbennem”. ( 1.vers) A b izalom alapvető függés valakitől vagy valamitől. Hit abban, hogy valami történni fog, hogy valaki cselekedni fog az előírtak szerint. (Webster szótár) Jézus gyakorlatilag azt mondja: „Ti most bíztok Istenben, azonban eljött az ideje annak, hogy bízzatok bennem is. Emlékezzetek, hogy amikor már nem láttok engem, akkor is legyen teljes a bizalmatok irántam.” János evangéliuma jó példát hoz arra, hogy Jézus jelenléte nemcsak testi mivoltában tapasztalható meg, hanem szaván, a Biblián keresztül is. János ev. 4. fejezetében többek között arról is olvashatunk, hogy egy kapernaumi királyi ember fia beteg lett. Az édesapa Kánába sietett, hogy Jézust a házába hívja a fia meggyógyítására. Késedelmet nem tűrően kérlelte Jézust: „Uram, jöjj, mielőtt meghal a gyermekem!” Jézus válasza megdöbbentő: „Menj el, a te fiad él. És hitt az ember a szónak, amelyet Jézus mondott neki, és elindult.” (Jn 4:49,50) Jézus azt akarja ma is üzenni ezzel a megörökített esettel, hogy az Ő szava ugyanolyan értékű, mint fizikai jelenléte. Az ember hitt Jézus szavának. Bár Kána és Kapernaum között a távolság mintegy 2-3 óra lóháton, az édesapa nem rohant haza, mert hitt Jézus szavának. Kánában töltötte az éjszakát és csak másnap indult haza. „Még útban volt hazafelé, amikor szembejöttek vele a szolgái a hírrel, hogy a gyermeke él.” (Jn 4:51) A hitetlenkedés azt követelte volna az apától, hogy azonnal a fiához rohanjon, és leellenőrizze a csoda tényét. Jobban ideillene a „Hol van a fiam?” kérdés. Az apa azonban hitt, és mást kérdezett: „Ekkor megkérdezte tőlük, hány órakor lett jobban. Azt mondták neki, hogy tegnap délután egy órakor hagyta el a láz. Megállapította tehát az apa, hogy éppen abban az órában, amelyben azt mondta neki Jézus: »A te fiad él«. És hitt ő, valamint egész háza népe.” (Jn 4:52-53) Számunkra Isten írott Igéje tartalmazza Jézus szavait. A naponkénti bibliatanulmányozás során valóságos tapasztalatot szerezhetünk jelenlétéről.

Mindannyian magunkban hordozunk egy résznyi Tamást is. Tamás Jézus tanítványa volt, akit „kettősnek” neveztek, mert kiváló volt a hitetlenkedésben és a kételkedésben. Amikor Jézus Krisztus feltámadt és a hír eljutott a tanítványokhoz, nagy örömet szerzett nekik.

Jézus meg is jelent a benne hívőknek, ámde Tamás nem volt jelen ekkor. Utólag azonban ez történt az őt meggyőzni próbálók körében: „Nyolc nap múlva ismét benn voltak a tanítványai, és Tamás is velük. Bár az ajtók zárva voltak, bement Jézus és megállt középen, és ezt mondta: »Békesség néktek! « Azután így szólt Tamáshoz: »Nyújtsd ide az ujjadat, és nézd meg a kezeimet, nyújtsd ide a kezedet, és tedd az oldalamra, és ne légy hitetlen, hanem hívő«. Tamás pedig így felelt: »Én Uram, és én Istenem!«” (Jn 20:26-28)

Bízzatok a tetteimben! 

„Az én Atyámnak házában sok hajlék van; ha nem így volna, vajon mondtam volna-e nektek, hogy elmegyek helyet készíteni számotokra?” (Jn 14:2)
Jézus ebben az igében korának két különböző szokását sűrítette egy képbe: egyik az utazás, másik az esküvő. Jézus idejében az utazási szokások merőben különböztek a mostaniaktól. Ha egy társaság utazott valahová, akkor előre küldték az útitársak egy részét, hogy a szállást és az étkezési lehetőségeket előkészítsék a többiek számára. Sok evangéliumi leírás szerint a tanítványok is ezt tették, amikor Jézus utazott. Találkozunk ilyen leírással, amikor az évenkénti ünnepek alkalmával Jeruzsálembe zarándokoltak együtt, de ugyanez történik az utolsó vacsora napján is, amikor néhány tanítvány előkészíti a helyet a vacsorához.

Figyeljünk fel arra, hogy Keresztelő János is ilyen útkészítő volt, és érdekes módon ezt a feladatot rótta Krisztus a tanítványokra is: helyet készíteni az emberek szívében Jézusnak. Amíg Jézus helyet készít övéinek Isten országában, addig készítsék a tanítványok is a helyet az emberi szívekben az Ő számára. Kettős helykészítés, és mindkettő a bizalomra épül: „Bízom bennetek, hogy elvégzitek a feladatot, és elkészítitek számomra a helyet a szívekben” - és „Bízzatok bennem, hogy elkészítem a helyet mindnyájatoknak az én Atyám országában”! A Biblia különféle képletes nyelvet használ a menny leírására. Néha az ország kifejezést használja, ezzel szemléltetve a hely nagyságát, befogadóképességét. Máskor a város szót találjuk a leírásokban, amellyel a lakosok számára utal. Van, amikor a királyság kifejezéssel találkozunk, ezzel pedig Isten kormányzati rendszerét hangsúlyozza. A menny úgy is megjelenik a Szentírásban, mint Paradicsom, amely a hely szépségét, nagyszerűségét szemlélteti. János evangéliuma 14. fejezetében, mint „az én Atyámnak háza” lelhető fel, amely leginkább az otthon kifejezésnek felel meg.

Hol van számunkra „otthon”? Az otthon az a hely, ahol minden korlát nélkül önmaga lehet az ember. Ahol levetheti a nyakkendőjét, ledobhatja a cipőjét, kényelembe helyezheti magát. Otthon kimondhatjuk azt, amit gondolunk, ahol mindig úgy fogadnak, amilyenek vagyunk, azok lehetünk, akiknek Isten teremtett minket. Otthon nemcsak vendégek vagyunk, hanem akik ott lakunk, — a hely a mienk, amit a szeretteinkkel osztunk meg. Jézus azt mondja:

„Elviszlek titeket az én Atyámnak házába, ami a ti otthonotok lesz. Része lesztek Isten hatalmas családjának. Ott lesz az otthonotok, akik körében jól érzitek magatokat, ott, ahová tartoztok.”

Jézus idejében az esküvői szokások is különböztek a mostaniaktól. Amikor egy fiú felnőtt, és házasságra alkalmas kort ért meg, akkor a következő szokást követte: odament az édesapjához, és bejelentette, hogy megtalálta szíve választottját, és nősülni szeretne. Az apa rámutatott a házukra és azt javasolta, hogy építsenek a házhoz egy szobával többet, hogy az ifjú pár elférjen. Azonnal neki is láttak. Amikor az új hely elkészült, akkor az apa felhatalmazta fiát, hogy menyasszonyát hazavigye.

Jézus Krisztus ugyanezt teszi ma. Megépíti azt a helyet Isten országában, ami az Őt követőknek otthona lesz. Amikor az Atya jelt ad számára, akkor elindul újra, hogy a távoli földről hazavigye menyasszonyát.

Bízzatok ígéreteimben! 

Az életünk irányát Jézus ígéretei tartják megfelelő mederben. „Ahova pedig én megyek, oda tudjátok az utat”. (Jn14:4) — Tamás nem biztos az útban. „Tamás erre így szólt hozzá: »Uram, nem tudjuk hova mégy: honnan tudnánk akkor az utat?«” (Jn 14:5)
Tamáshoz hasonlóan sok ember keresi az utat annak ellenére, hogy az út ott áll előtte, mint Tamás előtt. Jézus nem betonozott vagy aszfaltozott útról beszélt. „Jézus így válaszolt: »Én vagyok az út, az igazság és az élet; senki sem mehet az Atyához, csakis énáltalam «”. (Jn 14:6) 

Az Atyához mindenki mehet Jézus Krisztus által. A legszerencsétlenebb is, és a legjobb képességű is! Micsoda ígéret! Jézus ezzel nem csak azt mondja, hogy Ő majd megmutatja az utat, vagy elmondja az útirányt, vagy leírja az utazással kapcsolatos részleteket, hanem azt ígéri, hogy eljön személyesen értünk és elvisz oda, ahol a mennyei Atyának van a háza. Akkor mindnyájan otthon leszünk.

Felkészült és bizalommal teljes várakozás 

A várakozásban gyakran furcsán viselkedik az ember. Amikor családok utaznak kisgyerekekkel, az indulás után öt-tíz perccel máris elhangzik a kérdés: „Mikor érünk oda?” Minél kisebb egy gyermek, annál többször kérdezi meg, hogy „mikor”. Amikor a váróteremben várunk a vonatra, akkor is a legkülönfélébb magatartással találkozunk. Vannak türelmetlenek, akik azt szeretnék, ha a vonat sietne, azaz menetrend előtt érkezne, és vannak olyanok, akik még várnak valakire a szeretteik közül, így azt szeretnék, ha kicsit késne a vonat, hogy mások is elérjék.

Isten nem siet, sem nem késik. Neki pontos az időzítése. Akarata szerint mindenkinek meglesz a lehetősége döntést hozni Jézus mellett vagy ellen. „Nem késlekedik az Úr az ígérettel, amint egyesek gondolják, hanem türelmes hozzátok, mert nem azt akarja, hogy némelyek elvesszenek, hanem azt, hogy mindenki megtérjen”. (2Pét 3:9)

Gondoljuk végig életünket! Mire áldoztuk időnket, pénzünket? Vannak-e örök befektetéseink?
C. S. Lewis nagyszerűen fogalmazta meg: „Mindaz, ami nem örök, örökre haszontalan!” Nem véletlenül tanácsolja Pál apostol: „Az odafennvalókkal törődjetek, ne a földiekkel”. (Kol 3:2) 
Isten beváltja ígéretét rajtunk és Jézus visszajön! Legyen ez az imádságunk tárgya! 
Luther Mártoné is ez volt: „A nap örömét óhajtjuk… Aki még nincs kész arra, hogy e napot óhajtsa, az még nem érti a Miatyánkot, és még inkább nem tudja szívből imádkozni.” 

Kovács Bíró János
lelkész
Családjával együtt Angliában
él, lelkészeket és misszionáriusokat
képez szolgálatra,
doktori tanulmányokat folytat