Nincs kizárva, hogy Zakariás pap a fiát, Jánost a kumrániakra bízta, akik valamennyien papi családból valók voltak. János azonban több volt, mint egy a puszta remetéi közül, és ez megkülönbözteti őt a kumrániaktól, akár közöttük töltötte a fiatalságát, akár nem. János különleges hivatást kapott az Úrtól. A kumráni közösség Izaiás próféta szavát: "Készítsetek utat a pusztában az Úrnak", a saját pusztába vonulására értelmezte. A Keresztelő ezt a szöveget magára alkalmazta, és a pusztai utat átformálta a pusztai próféta szavává: "Én a pusztában kiáltó szava vagyok: Készítsétek el az Úr útját!" (Jn 1,23). János mint próféta Tiberius császár 15. esztendejében hagyta el "a pusztát".

Fellépése nagy feltűnést keltett. Josephus maga is tiszteletteljes tanúságot tesz a Keresztelő mellett: "Tiszteletreméltó férfiú volt, aki a zsidókat az erények gyakorlására buzdította: egymás iránt igazságosságra, Istennel szemben jámborságra, és a keresztség felvételére sürgette őket. Azt hirdette, hogy így lesz kedves Isten előtt a keresztelkedés, mert (a fürdő) csak a test tisztulását tudja adni, nem pedig a bűnök bocsánatát, de a lélek már előzőleg megtisztul az igaz életben. Sokan gyűltek János köré, akiket a szava föllelkesített"... (Zst. XVIII, 5, 2).
Mivel Josephus rómaiaknak ír, elhallgatta a Keresztelő prédikációinak messiási értelmét. Olyan képet rajzol Jánosról, amely egy művelt rómainak, aki a zsidó gondolatvilágból nem sokat ismert, elég keveset mondhatott, de egészen másként teszik ezt az evangélisták.

János prófétaként lép fel, és prédikációiban újra felhangzanak Izrael prófétáinak nagy témái: az ítélet és a megtérés. Abból a néhány mondatból, amely Jánostól ránk maradt, láthatjuk, hogy különleges képessége volt arra, hogy találó képekkel és csattanós fordulatokkal beszéljen: "Így beszélt a néphez, amely odasereglett hozzá, hogy megkeresztelkedjen: Viperák fajzata! Ki tanított titeket arra, hogy fussatok az eljövendő harag elől?" (Lk 3,7). Máté pontosabban mondja, hogy az ítélet e kemény szavai kikhez szóltak: a farizeusokhoz és szadduceusokhoz, akik a hallgatóság nem kis hányadát jelentették. Az ószövetségi emberek fülének a kígyóhoz való hasonlítás félreérthetetlen jelentéssel bírt. Lehet, hogy a kép mögött egy akkor korszerű célzás is el volt rejtve. A Talmudban ez áll: "Jaj Annás házának kígyósziszegése miatt" (Pesach 57).

Az ítélet haragjának közvetlen közelségét ismerte fel János, és ez szólította ki őt a "pusztából". Alapjában támadja meg a zsidók tanításának magvát: az öntelt bizakodást abban, hogy ők Ábrahám ivadékai. "Teremjétek a bűnbánat méltó gyümölcsét és ne mondogassátok magatokban: Ábrahám a mi atyánk! Mert mondom nektek, van hatalma Istennek, hogy ezekből a kövekből fiakat támasszon Ábrahámnak" (Lk 3,8). János látja a körös-körül heverő köveket (szinte látja az ember a gesztusát is, ahogy rájuk mutat), és az arám "benim" = fiak és "abbenim" = kövek kifejezésekből szójátékot csinál, melynek telitalálatára a hallgatók semmit sem tudnak válaszolni a prófétának.

Ezt a keménységet csak az ítélet közvetlen közelségével lehet megmagyarázni: "A fejsze már a fák gyökerén van!" (Mt 3,10). Csak az a fa marad meg, amely gyümölcsöt terem. Az igazi megtérésnek az életben kell megmutatkoznia! Elhangzik a kérdés a hallgató tömegből: "Mit tegyünk"? S akkor a nép olyan választ hall, amely már Jézus lelkületével van áthatva, mert az előfutár nem azt követeli hallgatóitól, hogy kövessék őt a pusztába. A bűnbánati felhívásnak ez a széleskörű címzése, amely nem korlátozódik csak a "világosság fiaira", alapvetően megkülönbözteti Jánost a kumrániaktól. Ő olyan ideált mutat hallgatóinak, amely az utca embere számára is elérhető. Isten konkrét segítséget vár a felebaráttal szemben. Nem arra kötelezi a vámosokat, hogy hagyják el hivatalukat, amit a zsidók gyalázatnak tekintettek. Arra inti őket, hogy törvényszerűen járjanak el. A katonákat is arra figyelmezteti, hogy hivatásuknak tegyenek eleget. A bűnbánatra szóló felhívással János azt a követelményt kapcsolja össze, hogy keresztelkedjenek meg. Erről a tevékenységéről kapta megkülönböztető nevét. Prédikációja a keresztelésben érte el a célját, de meg is magyarázta nekik, hogy mit jelent ez a keresztelés. Nem a levitikus tisztátalanságtól akarja őket megszabadítani, amint az effajta tisztaságra a zsidók annyiféle mosdással törekedtek; az ő fürdője a bűnbánat keresztsége a bűnök bocsánatára, és a keresztségkor tett bűnvallomás az embereket az Isten országába való belépésre akarta felkészíteni.

Prédikációi olyan mély hatást váltottak ki, hogy sokakban megfordult a gondolat, "nem János-e a Messiás?"’ "Ezért János így szólt hozzájuk: Én csak vízzel keresztellek benneteket. De nyomomba lép az erősebb, akinek saruszíját sem vagyok méltó megoldani. Ő majd Szentlélekben és tűzben fog megkeresztelni benneteket. Szórólapátja már a kezében, hogy rendet teremtsen szérűjén: a búzát csűrbe gyűjtse, a pelyvát meg olthatatlan tűzzel elégesse" (Lk 3,16-17). Galileából is eljött egy "Rabbi", hogy megkeresztelkedjék nála. Ez Kr. u. a 27-28-as évek fordulójakor történhetett. Mikor a Keresztelő meglátta a nép számára még ismeretlen Jézust, prófétai látásával így köszöntötte: "Nézzétek, az Isten Báránya, aki elveszi a világ bűnét"! (Jn 1,29). Az evangélista pedig hozzáfűzi: "Ez Betániában történt, a Jordánon túl, ahol János keresztelt" (1,28).

Forrás: felfedezések.hu