Van remény - Jézus jön!2012. nov 13.

„Amint távozása közben feszülten néztek az ég felé, íme, két férfi állt meg mellettük fehér ruhában, és ezt mondta: "Galileai férfiak, miért álltok itt az ég felé nézve? Ez a Jézus, aki felvitetett tőletek a mennybe, úgy jön el, ahogyan láttátok őt felmenni a mennybe." Apostolok Cselekedetei 1:10-11

„Van remény – Jézus jön!” (jezus7.hu) Nem túlzás azt mondani, hogy Jézus eljövetelének reménysége élteti évezredek óta a keresztény embereket. E nélkül Krisztus szolgálata (élete, halála, feltámadása) nem lenne teljes.

Jézus küldetése egy jó előre, és alaposan kidolgozott terv szerint történt és történik. A bűn problémája mindannyiunkat érint, ezért is fontos, hogy értsük, lássuk a kinyilatkoztatott terv részleteit. Sátán folyamatosan Krisztus és népe ellen hadakozik vagy megtévesztő, vagy erőszakos munkájával.

A második adventtel kapcsolatban Jézus előre figyelmeztet mindenkit, hogy vigyázzunk, mert az Ellenség ezt is fel akarja használni az emberek megtévesztésére. A Máté evangéliuma 24. fejezetében feljegyzett beszédében Jézus több veszélyre is felhívja a várakozók figyelmét. Ezek a veszélyek: hamis Krisztusok és próféták, akik még jeleket, csodákat is tesznek; vallási vezetők megtévesztő munkája; vallási üldözés; természeti csapások, háborúk és társadalmi feszültségek miatti szenvedés; időpontok meghatározása; belefeledkezés az élet dolgaiba; Jézus eljövetelének halogatása…

Sok mindent lehetne erről írni, de most talán elég, ha annyit megjegyeznünk: nem kell mindent elhinni, amit Jézus nevében mondanak; nem kell aggodalmasodni a nehézségek láttán; nem kell sem fanatikus izgalomban, sem nemtörődöm módon élni életünket…

Jézus jön! A tanítványok akkor csak azt látták, hogy Jézus megy. Ahogy szájtátva nézték a repülő Jézust, az angyalok azt mondták: ne bámészkodjatok, ne keseregjetek. Menjetek a dolgotokra, Jézus nem örökre tűnt el, újra láthatjátok majd, ugyanígy, felhőkön visszatérni.

Jézus második adventje nem csoda. Ez a szabadítási tervének előttünk álló rendkívüli eseménye. Azért, hogy készen várjuk Őt, elmondta közeledtének jeleit, és eljövetelének módját (minden szem meglátja; hatalommal, dicsőséggel, angyalok seregével; feltámadnak a halottak… stb. lásd: Máté 24-25. fejezete; Tessék elolvasni sokszor! J).

Készen várni őt nem csak azt jelenti, hogy figyelünk a jelekre, megértjük Sátán munkáját, felismerjük a hamisíthatatlan eseményeket, hanem azt is hogy végezzük a ránk bízott munkáját, és olyan közeli kapcsolatot ápolunk vele, hogy ha meglátjuk az egyre közeledő felhőben Szabadítónkat, örömmel mondhassuk:

„ Ímé Istenünk, a kit mi vártunk és a ki megtart minket; ez az Úr, a kit mi vártunk, örüljünk és örvendezzünk szabadításában!” (Ésaiás 25:9)
 
Kiss István

Az utolsó 3 hónap bejegyzései:

Linkajánló

Hasznos oldalak, melyeken cikkeket, média anyagokat tekinthet meg, vagy tovább képezheti magát a Bibliával kapcsolatban!

Tovább

Programok

Jézus életéről és eljöveteléről szóló előadások kiállítás és multimédiás eszközök segítségével!

Tovább

Kérdése van?

A programokkal kapcsolatban további információkat kérhet. Kérdéseit írja meg e-mailben, mindenkinek válaszolunk!

Tovább