Itt ülök a reptéri váróteremben.
Megannyi utastársammal egy megkésett járatra várunk, ami elég időt biztosított arra, hogy szétnézzek magam körül, és megfigyeljem a többi várakozó társamat.

Magyar származású férjemmel Angliában ismerkedtem meg, és szinte minden nap találkoztunk az egyetemen. Aztán haza kellett költöznöm hazámba, Finnországba. A távozásom előtt abban egyeztünk meg, hogy egy év múlva lesz az esküvőnk.

„Te vagy, Uram, a mécsesem, az Úr fénysugarat ad nekem a sötétségben.”
Sámuel második könyve 22:29

„Nagyszerű lenne, ha ugyanúgy láthatnám Isten gyógyító munkáját az emberek életében, mint azok, akik Jézust hallgatni sereglettek össze annak idején. Imádkozom is ezért, de egyben minden igyekezetemmel azon vagyok, hogy el tudjam fogadni ezt a misztériumot, és bízni tudjak abban, hogy Isten tudja, mit csinál.” (Adrian Plass: Miért követem Jézust? Budapest: Harmat Kiadó, 2004. 78.)

Legszívesebben behunynád a szemedet, és azt kívánnád, bárcsak lenne felébredés a valóságból. Bárcsak egy álom lenne, amit megéltél, és eljönne végre a rég áhított reggel. De a napok csak pörögnek egymás után, mint homokórán a szemek. Az eszeddel tudod, hogy így volt jobb, és más szemszögből nézve pozitív véget ért, mégis szívedben fáj az űr és a hiány.